erdélyi parasztháború, 1437. márc.-1438. febr.: Erdélyben későn fejlődött ki a feudális rend, s a 15. sz. elején még sok szabad pásztor és paraszt élt itt, kik nem régen jutottak jobbágysorba. Súlyos terhet jelentett a pénzben történő adózás, különösen, ha a földesurak jó pénz kibocsátása után akarták egyszerre beszedni a pénzrontás miatt több évig nem szedett adót. A parasztok helyzete a nemesi vm-kben volt a legsúlyosabb. 1417: Torda vm-ben, 1430: a Székelyföldön már volt kisebb fegyveres fölkelés. Az elégedetlenséget tovább erősítette az 1434. V. 30-i lipanyi csata után Erdélybe menekült huszita papság, majd 1436 őszén az eretnekség fölszámolásán fáradozó Marchiai (Szt) Jakab inkvizítor tevékenysége. Zsigmond kir. 1433: pénzrontással élt, Lépes György erdélyi pp. 3 é. nem szedte be a tizedet, 1436: viszont jó pénzben követelte a hátralékot. Erre Kolozs, Doboka és Belső-Szolnok vm. parasztjai fegyvert ragadtak és 1439. III: a Dés melletti Bábolna hegyen tábort vertek. A 700 m magas hegy jó védelmet biztosított seregüknek. A m. és rum. parasztok ismertebb vezetői Budai Nagy Antal diósi jobbágy, Világosberki Oláh Mihály bíró és Vajdaházi Nagy Pál voltak. Uekkor Kardos János vezetésével megmozdultak a Szászföld és az erdélyi →Fehér vármegye parasztjai is. A parasztok tárgyalások útján akarták rendezni sérelmeiket az adószedés, a szabad költözési jog s az őket terhelő katonai szolgálat ügyében. Az erdélyi rendek seregeinek többsége a török ellen harcolt, de maradék erőikkel Csáki György vajda, Lépes Loránd alvajda és Lépes György pp. vezetésével a fölkelők ellen vonultak. A jobbágyok a fegyveres összecsapást elkerülendő követeket küldtek Csáki vajdához, de ez a követeket megölette. A jobbágyok már értek el kisebb hadi sikereket a nemesek ellen, VII. elején Csáki mégis támadást kísérelt meg Bábolna enyhébb lejtőjén. Ezt a felkelők visszaverték. A nemesek tárgyalásokra kényszerültek és VII. 6: a kolozsmonostori apátságban egyezményt kötöttek, mely felére csökkentette a tizedet, eltörölte az úri kilencedet, helyreállította a jobbágyok szabad költözési jogát, megszabta a jobbágyok katonai szolgálatának mértékét, biztosította a fölkelésben részt vettek büntetlenségét. A földesurak mindezt csak megtévesztés céljából hagyták jóvá, s futárt küldtek a török ellen küzdő seregnek, hogy minél előbb térjen haza. A fölkelők többsége Bábolnán maradt, kisebb csop-jaik itt-ott összecsaptak a nemesekkel. A m. rendek, a székely és szász székek vezetői 1437. IX. 16: Kápolnán (Belső-Szolnok vm.) szöv-et (uniót) kötöttek egymással; IX. végén Csáki György a török ellen harcoló csapatoktól s a szászoktól segítséget kapott, majd a jobbágyok ellen indulva IX. 25: Dés közelében, Apátinál (Doboka vm.) a Szamos partján csapott össze velük. A jobbágyok a nemesi sereg támadását újra visszaverték. Ezután a nemesek és a jobbágyok 16-16 képviselője X. 6: megkötötte az apáti egyezséget amit X. 10: átirattak a kolozsmonostori konventtel (II. kolozsmonostori egyezmény), melynek pontjai az elsőéhez hasonlóak, de a jobbágyok enyhítettek követeléseiken, mivel katonai helyzetük kedvezőtlenebbé vált. A béke nem állt helyre. A jobbágyok D felé vonultak vissza, még visszaverték Losonci Dezső erdélyi vajda bandériumának támadását, majd miután a város szegényei megnyitották előttük a kapukat, bevonultak Kolozsvárra. Innét kiindulva ostromolták meg a környék nemesi udvarházait, s dúlták föl a kolozsmonostori apátságot is. 1437. XII. 10-14: a nemesek ostrom alá vették Kolozsvárt. Úgy látszik, hogy a fölkelők 1438. I: derekán kitörtek a városból, s a csatában Budai Nagy Antal elesett. A város a nemesek kezére került, s II: már csak kisebb jobbágycsapatok harcoltak. A fölkelők elfogott vezéreit kivégezték, a jobbágyokhoz csatlakozott kisnemeseket bíróság elé állították, Kolozsvár elvesztette kiváltságait. A vereség nem rontotta lényegesen a jobbágyok helyzetét, a megtorlás nem volt olyan erős, mint 1514-ben, s a néhány év múlva erdélyi vajdává emelkedő Hunyadi János a jobbágyok helyzetének javítására törekedett. B.A.

Gombos Ferenc Albin: Az 1437. é. parasztlázadás tört., különös tekintettel a jobbágyi viszonyokra s a huszitizmusnak hazánkban való elterjedésére. Kolozsvár, 1898. - Szabó 1948. - Études Hist. Hongr. 1980. I. Bp., 1980. (Székely György: Antal Budai Nagy et la guerre paysanne de Transylvanie) - Mo. hadtört. I:34. - Erdély tört. I:354. - Demény Lajos: Parasztfelkelés Erdélyben 1437-1438. Bp., 1987.